Előjegyzés Nyomtatás

A XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálatának szakrendelésein - a sebészeti osztály kivételével - előjegyzési rendszert működtetünk. Bizonyos osztályokon - a nagy betegforgalom miatt - csak előjegyzés alapján fogadjuk a betegeket, más osztályokon nyitva áll a bejelentkezés nélküli betegfogadás lehetősége is. Azonban ez utóbbi esetben előfordulhat, hogy a nagy betegforgalom miatt hosszú várakozásra kényszerülnek, illetve nem tudjuk vállalni az ellátást az aznapi rendelési időben. Mindezekről, beleértve a várható várakozási időt is, a betegirányítók tájékoztatást adnak. Az előjegyzés szükségességéről honlapunkon tájékozódhat az adott szakrendelés oldalán.

Szakmai protokolljainknak megfelelően továbbra is soron kívül fogadjuk a sürgős ellátást igénylő betegeket. Sürgősségi beutalót csak háziorvossal  folytatott előzetes konzultáció alapján fogadunk el. Erről, valamint a sürgősségi indikációkról a háziorvosokat tájékoztatjuk, valamint honlapunkon is, az egyes osztályok oldalán igyekszünk érthető tájékoztatóval szolgálni. Itt szeretnénk felhívni betegeink figyelmét, hogy a tisztességesen várakozó,  valamint a valóban sürgős ellátást igénylő betegek érdekében, a hatályos szabályozásunk értelmében a sürgősséggel visszaélő páciensek érdemi ellátására (például gyógyszer felírás, diagnosztikus vizsgálatok rendelése) nem kerülhet sor, őket a normál előjegyzési rendszerbe irányítjuk.

Előjegyzést a betegirányítóktól kérhetnek, személyesen, telefonon a 401-1300 számon 10:00 óra után, vagy e-mailben az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen. Az előjegyzéshez szükségünk van TAJ számára, nevére és születési dátumára. Az elektronikus üzenetben történő előjegyzésről itt olvashat részletesebben. A honlapunkon lévő, új előjegyzési rendszerünkről itt olvashatnak.

Ettől eltérően a panoráma fogászati röntgenre való időpontkérés, a pszichiátria és a fizikoterápia osztályainkra az előjegyzés közvetlenül az osztályon történik, fizikoterápiára csak személyes egyeztetés alapján tudunk időpontot adni. Az előjegyzés részleteiről az osztályok oldalán tájékozódhat.

Kontroll vizsgálatokra az osztályokon, a szakorvosi vizsgálat végeztével kapnak időpontot betegeink.

Kérjük Tisztelt Betegeinket, hogy a folyamatos betegellátás érdekében az előjegyzési időpontokat betartani-, esetleges közbejött akadályoztatás esetén azt a fent jelzett elérhetőségeken jelezni szíveskedjenek.

Központi telefonszámunk elérhetőségünk sajnos gyakran nehézkes a nagy forgalom miatt, javasoljuk, hogy inkább késő délután próbálják hívni a szakrendelőt. Az automata hívásfogadást nem kedvelők számára javasoljuk a 0-s gomb megnyomásával a betegirányítók kapcsolását, ehhez nem kell végighallgatni a teljes főmenüt.

A telefonközpont menüjének felépítése a következő:


           9: Előjegyzett időpont lemondása

0: Betegiránytó kapcsolása

1: Ismert mellék kapcsolása (Az 1-es után tárcsázza a mellék számát!)

2: Általános tájékoztató szakrendeléseinkről

3: Előjegyzés panorámaröntgenre

4: Előjegyzés a Jókai utcai szakrendelőben dolgozó fogorvosokhoz


1: Dr. Kiss Bertalan és dr. Beke Zsuzsanna

2: Dr. Adler Edit és dr. Gergely Gabriella

3: Dr. Nagy Katalin

4: Dr. Pesti Zsuzsanna és dr. Keczéry László

5: Dr. Herjeczki Ágnes és dr. Tóth Ágnes

 

Támogatja a Joomla!. Designed by: Free Joomla Theme, zend optimizer. Valid XHTML and CSS.